lap tetejére

Száraz szem betegség - Állatorvosi lézerszemészeti rendelő

Tartalomhoz ugrás
Betegségekről


Száraz szem betegség

A könny feladata a szaruhártya és a kötőhártya védelme fertőzések, külső behatások, sérülések ellen illetve a szaruhártya felületének simává tétele, ezáltal az éleslátás segítése.  Termelődéséért a könnykészülék (Meibom mirigyek, könnymirigyek) a felelős. A szaruhártyát borító könnyfilmnek három rétegét különböztetjük meg, a legkülső egy olajosabb réteg mely akadályozza a könny elpárolgását, ezt követi egy főként vizet, fehérjéket és oxigént tartalmazó rész, majd pedig a harmadik mucinózus réteg következik. Szárazszem betegség esetén nem megfelelő mennyiségű vagy nem megfelelő minőségű könny termelődik.
A szaraz szem betegségben szenvedő állatok gyakran hunyorognak, szemüket dörzsölik,  kötőhártyájuk kipirult, duzzadt. A szemgolyó felülete fénytelenné válik. A szemhéjak és a szaruhártya nyúlós-tapadós váladékkal fedett.  A szaruruhártya elveszítheti átlátszóságát, sarjerek, fekete pigment jelenhet meg rajta. A szaruhártya homály illetve pigmentáció miatt látáscsökkenés következik be. Az állat főként idegen helyen bizonytalanul mozog, nekimegy tárgyaknak.
A száraz szem betegséget az elégtelen könnytermelés okozza. Ennek általában autoimmun folyamat az oka, amikor a szervezet önmaga ellen fordulva elpusztítja a könnytermelésért felelős sejteket. A betegség oka lehet még a harmadik szemhéj hibás operációja, kimetszése is. Ilyenkor nem termel a szem elegendő mennyiségű, vagy megfelelő minőségű könnyet. Ennek következtében a szem kiszárad, a szaruhártya a folyamatos irritáció következtében fénytelen, matt lesz, a felületére elhúzódó esetben fekete pigment rakódik fel, ami fokozatosan a látás elvesztéséhez vezet. A szem tapadós váladékkal szennyezett.
A száraz szem betegség nem gyógyítható, viszont megfelelő gyógyszerek alaklmazásával és a tulajdonos aktív közreműködésével szinten tartható. A betegség kezelésére ciklosporin tartalmú szemcseppet vagy szemkrémet alkalmazunk. A ciklosporin segít megakadályozni a könnytermelő sejtek további pusztulását. A betegségből meggyógyulni nem lehet, a visszanyert látást az élethosszig tartó szemcseppes kezeléssel, illetve műkönny adásával lehet fenntartani.

Vissza a tartalomhoz